Klímaváltozás, éghajlatvédelem témakörében új egyetemi jegyzet készül tanszékünkön

A Környezetgazdaságtan Tanszék munkatársai sikerrel pályáztak a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány elektronikus tananyagfejlesztési felhívására, melynek értelmében új, széles körben elérhető egyetemi jegyzet készül az Éghajlatvédelem stratégiai tervezése (BMEGT42V200) és a Klímaváltozásról - mesterfokon (BMEGT42V100) című tárgyaink hallgatóinak. A tananyagfejlesztés célja a két tantárgy közös jegyzetének elkészítése, mely a kurzusok hallgatói számára, valamint a szabad hozzáférésből adódóan a Műegyetem összes hallgatója részére ingyenesen letölthető, ezáltal biztosítva az érintett ismeretkörök széleskörű megjeleníthetőségét. Az Éghajlatvédelem stratégiai tervezése a BME gazdaság- és társadalomtudományi képzéseiben résztvevők számára kiírt szabadon választható kurzus formájában jelenik meg, a tantárgy a GTK kiemelten ajánlott („széleslátókör”) tantárgycsoportjának része. A Klímaváltozásról - mesterfokon kurzus szabadon választható és elérhető minden műegyetemista számára. A két tantárgy hiánypótló a teljes BME-s tantárgy kínálatban, ugyanis célzottan az éghajlatváltozást, annak természettudományos, műszaki, társadalmi-gazdasági kérdéseit egységes szemléleti keretrendszerben helyezi a középpontba.

A tananyag várhatóan 2018 decemberére készül el, vagyis a 2018/2019/2 félévet már egy új, és remélhetőleg hasznos egyetemi jegyzettel kezdhetjük. A két tantárgy a tanszéki „Zöld Diploma” megszerzéséhez tartozó tárgyak körébe tartozik.